Quotemaniac~

Rájöttem valamire, úton-útfélen hazafele..

Pár percre voltam a tömbháztól, amikor a fények elaludtak a negyedünkbe.. Parázás: on!

Feketeség, még a csillagoknak se volt fénye.. Belépek a lakásba, szintén, akkor tudatosult bennem, hogy áramszünet van csöndes kis lakótelepünkön..
Gondoljatok bele, ha nekem ennyire szar volt sötétségben ülni fél órát (!!), akkor milyen lehet egy olyan embernek, aki egész életére a vakság rabja.. akinek halvány lila gőze sincs, hogy milyen amikor tavasszal virágoznak a fák, vagy épp ősszel minden színben tündökölnek..

Bizonyára Ti is jártatok így.. ekkor fordul meg igazán az ember fejébe, hogy álljunk csak meg, lehet mégse olyan rossz, hogy nincs áram percekig/órákig, - mert tudod hogy visszajön!; vagy nincs utolsó divatú hiperszuper okostelefonod, mert van egy amin legalább hallod a szeretteid, miközben a fogyatékkal élő, ezt nem élheti át..

Tehát, gondolkodjunk el egy picit azon, hogy mikor miért rinyálunk.. mert vannak olyanok, akik sokkal-sokkal nehezebb helyzetben élnek, és mégse panaszkodnak annyit, mint mi..